Árak
Bérleteink
Időről időre megvizsgáljuk, hogy hogyan tehetnénk még univerzálisabbá és elérhetőbbé a bérleteinket annak érdekében, hogy a lehető legkényelmesebben vehessetek részt az aeden óráin. Eközben persze arra is gondolunk, hogy a rendszeresség kulcsa, a bérletárak fenntarthatósága. Ezért is döntöttünk úgy az elmúlt két évben, hogy a piaci trendekkel ellentétben nem növelünk az árainkon, inkább új konstrukciókban elérhetőbbé tesszük azokat.
Célunk, hogy minden élethelyzethez illeszkedjen egy opció, és könnyű legyen rendszeressé tenni a mozgást. Ez a döntés nem üzleti megfontolás, hanem értékválasztás. Mert számunkra az a legfontosabb, hogy az Aeden egy olyan hely maradjon, ahova jó megérkezni, ahol megéri kitartani, és ahol mindig van egy út a rendszerességhez – függetlenül attól, hogy épp milyen életszakaszban vagy.
Fontos tudnod: ha többféle mozgásformát választasz, bátran kombinálhatod a bérleteidet – például egy nyolcalkalmas reformer mellé egy négyalkalmas mat bérlet is jöhet.
Mivel a reformer és a mat órák árazása eltérő, rendszerünk automatikusan az adott óratípushoz rendelt bérletedből számol. Így könnyedén átlátod, mikor milyen edzésen vettél részt, és rugalmasan alakíthatod a heti rutinod.
MAT CLASSES
Felhasználható minden csoportos Kick-box,
Mat pilates, Yoga, Tabata, Strength órákra
WELL-BEING
Felhasználható a Légzésterápia és Cold plunge alkalmakra.
Próba alkalom
reformer pilates
4.500
7 napig érvényes
Gyere és látogass el hozzánk! Tégy egy próbát az első alkalommal!
1
alkalmas bérlet
reformer pilates
7.500
30 napig érvényes
7.500⏐alkalom
0 megtakarítás
Csak alkalmanként tudsz beugrani hozzánk? Válaszd egyalkalmas bérletünket!
4
alkalmas bérlet
reformer pilates
27.000
30 napig érvényes
6.750⏐alkalom
3.000 megtakarítás
Tökéletes választás, ha egy hónapban csak heti egyszer látogatnál el hozzánk.
8
alkalmas bérlet
reformer pilates
52.000
45 napig érvényes
6.500⏐alkalom
8.000 megtakarítás
Ez a Te bérleted, ha hetente két órát magadra tudsz szánni, és szeretnél egy kis rugalmasságot.
12
alkalmas bérlet
reformer pilates
74.000
60 napig érvényes
6.160⏐alkalom
16.000 megtakarítás
Igazi megszállott vagy és szeretsz előre betárazni? Ennek meglesz az eredménye!
Próba alkalom
Mat Pilates, Yoga, Yogilates, Kick-box, Strenght, Tabata
4.500
7 napig érvényes
Gyere és látogass el
hozzánk! Tégy egy
próbát az első
alkalommal!
1
alkalmas bérlet
Mat Pilates, Yoga, Yogilates, Kick-box, Strenght, Tabata
5.500
30 napig érvényes
5.500⏐alkalom,
0 megtakarítás
Csak alkalmanként tudsz beugrani hozzánnk? Válaszd egyalkalmas bérletünket!
4
alkalmas bérlet
Mat Pilates, Yoga, Yogilates, Kick-box, Strenght, Tabata
21.000
30 napig érvényes
5.250⏐alkalom,
1.000 megtakarítás
Tökéletes választás, ha egy hónapban csak heti egyszer látogatnál el hozzánk.
8
alkalmas bérlet
Mat Pilates, Yoga, Yogilates, Kick-box, Strenght, Tabata
38.000
45 napig érvényes
4.750⏐alkalom
6.000 megtakarítás
Ez a Te bérleted, ha hetente két órát magadra tudsz szánni, és szeretnél egy kis rugalmasságot.
12
alkalmas bérlet
Mat Pilates, Yoga, Yogilates, Kick-box, Strenght, Tabata
54.000
60 napig érvényes
4.500⏐alkalom
12.000 megtakarítás
Igazi megszállott vagy és szeretsz előre betárazni? Ennek meg lesz az eredménye!
1
alkalmas jegy
Well-being programjainkra
10.000
30 napig érvényes
A Well-being programokra
alkalmanként tudsz
jegyet vásárolni.
Először látogatsz
hozzánk? Gyere, segítünk!
Hogyan tudok órára jelentkezni?
A weboldalunkon az Órarend / Foglalás oldalon való regisztrációt követően alkalmad nyílik, hogy megvásárold valamely bérletünket. Egyalkalmas bérlettől a korlátlan havi bérletig több opció közül is választhatsz. A bérleted egy kredit csomag, melynek aktuális egyenlegét bármikor ellenőrizheted a profil-oldaladon. Óráinkra csak érvényes bérlettel tudsz bejelentkezni. A bérletedet megvásárolhatod a weboldalunkon, vagy személyesen a studióban is. A kényelmes foglalás érdekében javasoljuk, hogy töltsd le a GloFox applikációt, így a jövőben egy szempillantás alatt tudsz vásárolni, foglalni, esetleg lemondani a korábban foglalt óráidat.
Kezdőként melyik órára érdemes bejelentkeznem?
Első alkalommal mindenképp az ‘all levels’ óratípust ajánljuk. Ezek az órák nem az intenzitásuk, hanem inkább a feladatok komplexitása miatt alkalmasak kezdőknek is. Amennyiben még nem jártál reformer órán, kérjük, hogy 5-10 perccel órakezdés előtt érkezz, hogy az oktató meg tudja mutatni a reformer gép működését. Edzőink a különböző beállításokat és erősségeket a vendégek tudásának, erőnlétének szintjéhez alakítják.
Még sosem jártam pilates / kick-box órán. Mire lesz szükségem?
Bármely óránkra is érkezel, egy kényelmes jóga nadrág és egy top tökéletes választás. Papucsot, törölközőt, illetve minden szükséges eszközt biztosítunk az edzéshez. Ne feledd, nem divatbemutatóra érkezel, úgy és abban gyere, ahogyan a legkomfortosabban érzed magad.
Mégsem tudok eljönni. Hogyan tudom lemondani az órám?
Az órarend menüpontban, bejelentkezést követően megtalálod a foglalásaidat. 24 órával órakezdés előtt, itt tudsz kijelentkezni. Főszabály szerint, az órát megelőző 24 órán belül már nem tudod lemondani az edzésed, ez az alkalom sajnos ilyenkor elveszik. Igen, tudjuk, hogy vannak vis major esetek. Betegség esetén, vagy ha a gyerkőcöd miatt hívnak az oviba, akkor igyekszünk rugalmasak lenni, de a budapesti dugókra azért lehet számítani. 24 órán belül a foglalás törlésére csak akkor van lehetőség, ha valakit várólistáról be tudunk hívni a helyedre, ezért megköszönjük, ha jelzed nekünk e-mailben és igyekszünk segíteni.
Tényleg saját parkolótok van? És tényleg ingyenes?
Igen, a studió egy nagy parkolóval rendelkezik, ahol a befogadóképesség erejéig ingyenesen tudsz parkolni. Ha a parkolóban nem találnál helyet, úgy a környező kis utcákban egész biztosan le tudod tenni a kocsid.
